2008 augusztus 11
Több mint100 éves múltra tekint vissza a Fekete Gyémánt Fesztivál Fúvószenekar
A zenekar elődjét 1913-ban alapították hangszeren játszani tudó és szerető pécsi szénbányászok és családtagjaik. A 100 éves együttes azóta számos változáson ment keresztül, melynek eredményeként a mai napig sikeres és eredményes, közreműködik az ország határain belül és kívül.
A fúvószenekar kezdetben a Pécs környéki szénbányászok kulturális igényeit elégítette ki, később megtartva ezt a feladatát a bányavállalat kötelékébe került, mint a Mecseki Szénbányák Központi Fúvószenekara. A biztos anyagi háttér lehetőséget adott az együttes szakmai felemelkedésére is. Id. és ifj. Gorrierri Ferenc vezetése alatt a zenekar számos hazai és külföldi verseny és fesztivál résztvevője volt, ahonnan a legkülönbözőbb díjakkal és elismerésekkel tértek haza. Háry Balázs vezetésével a 80-as évek elején a zenekar elnyerte az akkori legmagasabbnak számító Koncert-fúvószenekar címet.
Szakmai megújulást az 1984-es év hozott, amikor a karmesteri pálcát Gyurkó István vette át, aki a mai napig vezényli a zenekart. Vezetése alatt a zenekar elnyerte - többek közt - a Siklósi Várfesztivál Nagydíját (1986), elnyerte a Magyar Fúvószenei Szövetség Fesztivál-fúvószenekari címét (1993) és a Leszno-i Fúvószenekari Verseny I. díját (Lengyelország - 2005). 2013-ban a zenekar 100 éves jubileuma alkalmából Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az együttes részére aPRO COMMUNITATE díjat adományozta.
A Mecseki Szénbányák megszűnésével az anyagi bázis megszűnt, a zenekarnak új háttér után kellett nézni és folyamatosan új forrásokat kell keresnie működése fenntartásához, szakmai színvonalának megőrzéséhez. Az együttes 2000-ben a Fekete Gyémánt Fesztivál Fúvószenekar nevet vette fel, 2006 óta a Fekete Gyémánt Fesztivál Fúvószenekarért Kulturális Közhasznú Egyesület segíti munkáját.
A zenekar 2006 óta - hagyomány jelleggel - minden évben megrendezi Pécsett a Fúvószenekari Találkozót, melynek évről évre külföldi és magyar fúvószenekarok és mazsorettcsoportok a meghívott vendégei. A résztvevők - hagyomány szerint - a fesztiválhoz csatlakozó Pécs környéki települések meghívott közreműködői (Pereked - Bogád - Romonya). Az augusztusi rendezvény látványos eseménye a pécsi nyár programjainak, 2010-ben pedig része volt a Pécs 2010 EKF rendezvénysorozatnak.
A Fekete Gyémánt Fesztivál Fúvószenekar, mint amatőr együttes büszke arra, hogy művészeti tevékenységével kiszolgálja a településrész, Pécs város, és tágabb környezete kulturális igényeit, ápolja az elődök által hátrahagyott bányász kulturális örökséget Magyarországon és külföldön. Igényes, koncert minőségű fúvószenére törekszik, nemcsak hangversenyein, de a próbákon is. Ez okoz örömet fiatal, lendületes tagsága számára.
Gyurkó István
MSZOSZ-díjas karmester
Mint Pécsett oly sokan a fúvószenészek közül, ő is a Gyárvárosi Általános Iskola úttörő zenekarában kezdte fúvószenészi pályafutását hét éves korában a legendás Rajnai Henrik tanár úr keze alatt. Anyai nagyapja, Primosics Mátyás kiváló úgynevezett lakodalmas zenész volt. Talán tőle örökölte a család több tagja a zenész vénát. Ő hegedűn, dobon és trombitán is játszott. Tőle tanulta meg a trombitálás alapjait. Mivel ő bányászzenész volt, ezért később a pécsi Liszt Ferenc zeneiskolába íratták be szülei, hogy szakemberek irányítása alatt tanulhasson. Itt Tolnay Gábor tanítványa lett, és Apáthy Árpádhoz járt kamarazenére és szolfézsra.
- 1973-tól 1977-ig a pécsi Művészeti Szakközépiskolában tanult. Tanárai Decleva László és Tamás János voltak.
- 1980-ban trombita, szolfézs szakos tanári diplomát szerzett. Tanára Neumayer Károly volt, akit máig példaképének tekint.
- 1980-tól a Pécsi Nemzeti Színház, 1984-től az akkor önállóvá vált Pécsi Szimfonikus zenekar, mai nevén Pannon Filharmonikusok trombitaművészeként dolgozik.
- 1984 őszétől karmestere a Fekete Gyémánt Fesztivál Fúvószenekarnak, és elődjének, a Mecseki Szénbányák Koncert-fúvószenekarának.
- 1996-tól 2006-ig a pécsi Szent Mór Katolikus iskola rézfúvós tanára, 2005-től 2008-ig a harkányi zeneiskolában tanított.
- 2000-ben megjelent a zenekar első (és eddig sajnos egyetlen) CD-je, melyen ő vezényel.
- 2003-ban Fúvóskarnagy diplomát szerzett a PTE Művészeti karán Neumayer Károlynál.
- 2003 óta a Harkány Big Band tagja.
- 2008-ban MSZOSZ Díj kitüntetésben részesült negyedszázados karnagyi tevékenysége elismeréseként.
Több klasszikus zenekari mű, és szórakoztató zene fúvószenekari átirata fűződik a nevéhez, melyeket zenekarával be is mutatott.